Az egész világ felkapta a fejét, amikor a Wikileaks botrány után újabb kiszivárogtatási üggyel kellett szembesülnie Amerikának. Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa olyan információkat hozott nyilvánosságra, amellyel alapjaiban változtathatja meg Amerika külkapcsolatainak alakulását, főleg az európai országokhoz, illetve az Európai Unióhoz fűződő viszonyt.
A Snowden által létrehozott dokumentumok szerint az USA több adathalászati támadást intézett uniós és más európai országok intézményei ellen, mi több, számos épületben lehallgató berendezéseket (poloskákat) helyeztek el. Az amerikaiak nem csak a zárt ajtók mögött megrendezett tárgyalásokat tudták lehallgatni, de a gépeken kezelt adatokhoz is hozzáfértek.
A német-amerikai kapcsolatok a II. világháború utáni időszakig nyúlnak vissza. Az USA által létrehozott segélyalap, a Marshall-terv nélkül nem sikerült volna Németországot talpra állítani. Az 50-es évektől kezdve egyre intenzívebben működtek együtt a különböző nemzetközi szervezetekben (NATO, ENSZ). A közös együttműködés alapja a demokratikus, jogállami értékek terjesztése, az emberi jogok védelme, és a fenntartható fejlődés előmozdítása. Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök hivatali idejük alatt már többször tettek egymásnál kölcsönös látogatást, és rendszeres konzultációt folytatnak a felmerülő politikai problémák kapcsán.
Ezért egyáltalán nem nevezhető véletlennek, hogy Németországban a Snowden által kiszivárogtatott információk óriási felháborodást váltottak ki. Az ügy kirobbanása június elején történt, amikor bejelentésre került, az NSA egy "PRISM" nevű kémszoftverrel adatok milliói (talán milliárdjait) gyűjtötte össze a világból, méghozzá feltehetőleg nem is egyedül, hanem a brit titkosszolgálattal együttműködve. Az európai unió politikusai egyöntetűen dühösen fejezték ki csalódottságukat, és arra hívták fel a figyelmet, ha az állítások bebizonyosodnak, és az USA valóban lehallgatta az EU épületeit, az befagyaszthatja az amerikai-európai kapcsolatokat. Az ügy pikantériáját adja, hogy a két térség éppen egy gigaprojekt megvalósításáról folytat folyamatos tárgyalásokat, aminek célja, egy szabadkereskedelmi egyezmény kidolgozása.
A német ellenzék felszólította Merkelt a helyzet azonnali tisztázására, és magyarázatot követeltek a kereszténydemokrata kormány passzív viselkedésére is, amiért az ügy kirobbanásakor meglehetősen visszafogott magatartást tanúsítottak. A német sajtó értesülései szerint az amerikai adathalászat Európa mellett Németországot tekintette célpontnak, ahol havonta (!) több mint félmilliárd adat került amerikai kézbe. A német elnök, Joachim Gauck cselekvésre szólította fel a politikai vezetést. Ahogy azt a diplomáciai testület előtti beszédében hangsúlyozta, az NSA- ügy a német állampolgárok szabadságát veszélyezteti. Az államfő szorgalmazta egy lehetséges nemzetközi adatvédelmi egyezmény létrehozását, ami a mai demokratikus-jogállami kritériumoknak megfelel. Az SPD politikusai felvetették a kancellár lehetséges érintettségét, mondván, a kormány által tanúsított passzív magatartás nem magyarázható mással, mint hogy tudomásuk volt az adatlopásról. A németek felháborodását tovább erősítette, hogy a kancellár máig sem szólalt meg az ügyben, mindösszesen a kormányszóvivő nyilatkozott. Stefan Seibert elmondta, egy ilyen kényes ügyben nem várható el egy kormánytól, hogy médiaértesülésekre alapozva tegyen nyilatkozatokat a sajtóban, hanem időt kell hagyni arra, hogy a kormány saját maga szerezhessen be információkat, és azokra alapozva alakíthassa ki az álláspontját. A kormányszóvivő a lehallgatásokat a hidegháború idejéhez hasonlította, amit elfogadhatatlannak nevezett. Végül említést kell tenni a német külügyminiszter, Guido Westerwelle nyilatkozatáról, aki szerint "ez az eljárás barátok és partnerek között elfogadhatatlan", és felszólította az uniós államokat egy közös álláspont kialakítására, és a közös cselekvésre.
A német kormány passzív magatartása mellett valóban nem lehet szó nélkül elmenni. A késlekedés feltehetőleg a kampányidőszaknak tudható be, ami már elég intenzív szakaszba érkezett. Nem véletlen, hogy a Merkel- kormány óvatosan közelít a témához, a Snowden- ügy nem csak a világpolitika elkövetkező alakulására lehet hatással, de a német kancellárválasztás eredményét is befolyásolhatja. Az ügy másik vetülete a tervezett szabadkereskedelmi egyezmény, ami óriási gazdasági nyereséget jelenthetne Európára, és Merkel feltehetőleg nem akarja veszni hagyni. Az ügy egy morális dilemmát is jelent, a politika (beleértve a gazdasági érdekeket is) és az erkölcs összeütközését: akarunk e olyanokkal "üzletelni", akik ellenségként, terroristaként tekintenek ránk? Van e- értelme az európai és az amerikai gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének, amikor hiányzik a kölcsönös bizalom?
Úgy gondolom, ez a lehallgatási botrány, amely részben az Európai Unió ellen irányult, egyben remek erőpróba is lehet az integráció számára. Ahogyan azt Westerwelle külügyminiszter is mondta, itt a lehetőség az együtt cselekvésre, a sokak által lesajnált közös kül- és biztonságpolitika területén most adott az alkalom, hogy az államok együtt lépjenek fel, egy egységes Európa képét kirajzolva. A közös fellépéstől két dolgot várok: 1, látni fogjuk, valóban milyen világpolitikai súllyal rendelkezik az Európai Unió, hogyan tud nyomást gyakorolni a világ jelenlegi vezető hatalmára; és 2, újabb képet kaphatunk arról, hogyan tud együttműködni az immár 28 tagállam, főleg azt várhatjuk érdeklődéssel, milyen álláspontot fog képviselni Nagy-Britannia. Az egységes fellépés egy újabb szakítópróba lesz, a britek bizonyíthatják, tudnak e lojálisak lenni az európai ügyekhez, még ha részben "sárosak" is, vagy továbbra is a "special relationship"-doktrína fog érvényesülni.
-Péter-
A német-amerikai kapcsolatok a II. világháború utáni időszakig nyúlnak vissza. Az USA által létrehozott segélyalap, a Marshall-terv nélkül nem sikerült volna Németországot talpra állítani. Az 50-es évektől kezdve egyre intenzívebben működtek együtt a különböző nemzetközi szervezetekben (NATO, ENSZ). A közös együttműködés alapja a demokratikus, jogállami értékek terjesztése, az emberi jogok védelme, és a fenntartható fejlődés előmozdítása. Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök hivatali idejük alatt már többször tettek egymásnál kölcsönös látogatást, és rendszeres konzultációt folytatnak a felmerülő politikai problémák kapcsán.
Ezért egyáltalán nem nevezhető véletlennek, hogy Németországban a Snowden által kiszivárogtatott információk óriási felháborodást váltottak ki. Az ügy kirobbanása június elején történt, amikor bejelentésre került, az NSA egy "PRISM" nevű kémszoftverrel adatok milliói (talán milliárdjait) gyűjtötte össze a világból, méghozzá feltehetőleg nem is egyedül, hanem a brit titkosszolgálattal együttműködve. Az európai unió politikusai egyöntetűen dühösen fejezték ki csalódottságukat, és arra hívták fel a figyelmet, ha az állítások bebizonyosodnak, és az USA valóban lehallgatta az EU épületeit, az befagyaszthatja az amerikai-európai kapcsolatokat. Az ügy pikantériáját adja, hogy a két térség éppen egy gigaprojekt megvalósításáról folytat folyamatos tárgyalásokat, aminek célja, egy szabadkereskedelmi egyezmény kidolgozása.
A német ellenzék felszólította Merkelt a helyzet azonnali tisztázására, és magyarázatot követeltek a kereszténydemokrata kormány passzív viselkedésére is, amiért az ügy kirobbanásakor meglehetősen visszafogott magatartást tanúsítottak. A német sajtó értesülései szerint az amerikai adathalászat Európa mellett Németországot tekintette célpontnak, ahol havonta (!) több mint félmilliárd adat került amerikai kézbe. A német elnök, Joachim Gauck cselekvésre szólította fel a politikai vezetést. Ahogy azt a diplomáciai testület előtti beszédében hangsúlyozta, az NSA- ügy a német állampolgárok szabadságát veszélyezteti. Az államfő szorgalmazta egy lehetséges nemzetközi adatvédelmi egyezmény létrehozását, ami a mai demokratikus-jogállami kritériumoknak megfelel. Az SPD politikusai felvetették a kancellár lehetséges érintettségét, mondván, a kormány által tanúsított passzív magatartás nem magyarázható mással, mint hogy tudomásuk volt az adatlopásról. A németek felháborodását tovább erősítette, hogy a kancellár máig sem szólalt meg az ügyben, mindösszesen a kormányszóvivő nyilatkozott. Stefan Seibert elmondta, egy ilyen kényes ügyben nem várható el egy kormánytól, hogy médiaértesülésekre alapozva tegyen nyilatkozatokat a sajtóban, hanem időt kell hagyni arra, hogy a kormány saját maga szerezhessen be információkat, és azokra alapozva alakíthassa ki az álláspontját. A kormányszóvivő a lehallgatásokat a hidegháború idejéhez hasonlította, amit elfogadhatatlannak nevezett. Végül említést kell tenni a német külügyminiszter, Guido Westerwelle nyilatkozatáról, aki szerint "ez az eljárás barátok és partnerek között elfogadhatatlan", és felszólította az uniós államokat egy közös álláspont kialakítására, és a közös cselekvésre.
A német kormány passzív magatartása mellett valóban nem lehet szó nélkül elmenni. A késlekedés feltehetőleg a kampányidőszaknak tudható be, ami már elég intenzív szakaszba érkezett. Nem véletlen, hogy a Merkel- kormány óvatosan közelít a témához, a Snowden- ügy nem csak a világpolitika elkövetkező alakulására lehet hatással, de a német kancellárválasztás eredményét is befolyásolhatja. Az ügy másik vetülete a tervezett szabadkereskedelmi egyezmény, ami óriási gazdasági nyereséget jelenthetne Európára, és Merkel feltehetőleg nem akarja veszni hagyni. Az ügy egy morális dilemmát is jelent, a politika (beleértve a gazdasági érdekeket is) és az erkölcs összeütközését: akarunk e olyanokkal "üzletelni", akik ellenségként, terroristaként tekintenek ránk? Van e- értelme az európai és az amerikai gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésének, amikor hiányzik a kölcsönös bizalom?
Úgy gondolom, ez a lehallgatási botrány, amely részben az Európai Unió ellen irányult, egyben remek erőpróba is lehet az integráció számára. Ahogyan azt Westerwelle külügyminiszter is mondta, itt a lehetőség az együtt cselekvésre, a sokak által lesajnált közös kül- és biztonságpolitika területén most adott az alkalom, hogy az államok együtt lépjenek fel, egy egységes Európa képét kirajzolva. A közös fellépéstől két dolgot várok: 1, látni fogjuk, valóban milyen világpolitikai súllyal rendelkezik az Európai Unió, hogyan tud nyomást gyakorolni a világ jelenlegi vezető hatalmára; és 2, újabb képet kaphatunk arról, hogyan tud együttműködni az immár 28 tagállam, főleg azt várhatjuk érdeklődéssel, milyen álláspontot fog képviselni Nagy-Britannia. Az egységes fellépés egy újabb szakítópróba lesz, a britek bizonyíthatják, tudnak e lojálisak lenni az európai ügyekhez, még ha részben "sárosak" is, vagy továbbra is a "special relationship"-doktrína fog érvényesülni.
-Péter-