Az Európai Bizottság jelenlegi elnöke José Manuel Barroso május 8-án beszédet mondott a Humboldt Egyetemen. Előadása a "Gondolatok az Európai Unió jelenéről és jövőjéről" címet kapta, ami valóban helytálló a tartalom alapján. A Bizottság elnöke nem félt éles kritikát megfogalmazni a jelen politikusaival szemben és kézzelfogható terveket felvázolni a jövőt illetően. Ahogy azonban beszédében fogalmaz ezeknek az elképzeléseknek, ahhoz hogy sikerre lehessen vinni őket, túl kell élniük a média mélyreható, átfogó boncolgatását, úgyhogy most következzen ez utóbbi.
Egy kis történelem a fiatalság nyelvén
Az európai uniós vezetők nagy jelentőségű beszédeiből általában nem maradhat ki az integráció múltjára való hivatkozás és ez így is van rendjén. Barroso azonban nem kívánt e tekintetben túlzottan mélyre ásni és későbbi mondandója számára kellő alapot teremtett a múltidézéssel. A mai digitális kornak megfelelően az európai projekt fő törekvéseit nagyon hatásos módon egy iOS fejlesztéshez hasonló verziószámokkal illette.
Eszerint az "Európa 1.0" az alap verzió, amely a béke és a jólét megőrzésére volt hivatott a gazdasági integráció és a francia-német megbékélés révén. A továbbfejlesztett 2.0-ás verzió középpontjában már a nyitott piacok és a nyílt társadalom kiterjesztése állt Európa egészére vonatkozóan. Korunk mai kihívásai, a többpólusú világrend és a globalizáció azonban szükségessé tette egy újabb frissített verzió kiadását, mégpedig az "Európa 3.0-át".
De hogyan is nézzen ki ez a modernizáció? Ezekre a kérdésekre próbált választ keresni a Bizottság elnöke, közben nem kímélve a jelenlegi tagállami politikai vezetőket. Beszéde végén határozott, kézzelfogható reform elképzeléseket is felvázolt, ugyanakkor gondolatai további kérdéseket is felvetnek.
Számadás
A jól felépített beszédben nem volt véletlen az európai integrációs célok hatásos felvázolása és tudatosítása. Barroso ugyanis az "Európa 1.0" alapverzió mindkét fő alkotóelemét veszélyben látja. Sem a békét, sem a jólétet nem lehet garantáltnak tekinteni. Előbbi esetén elég csak az ukrán válságra gondolni, míg utóbbi a gazdasági és pénzügyi válság alatt kérdőjeleződött meg. A lényeges e tekintetben azonban mégis az, hogy ezen eszméknek a megkérdőjeleződése hivatkozási alapot biztosít az Európai Unió létjogosultságához. És valóban, mind a béke, mind a jólét vonatkozásában szükség van egységes európai fellépésre, együttműködésre.
Ehhez azonban alkalmazkodásra van szükség, amely alkalmazkodás nem megy könnyen. Barroso a jelen kritikájának megfogalmazását két fő elv és azok hiánya köré építi: a közösségvállalás és a felelősségvállalás. Mindkettő elhangzott már korábban a Humboldt Egyetemen, amikor Herman Van Rompuy az Európai Tanács elnöke hívta fel Európa figyelmét a hasonló nehézségekre és előttünk álló kihívásokra. A helyzet azóta sem változott, és a Bizottság elnöke is e két fontos alkotóelemet hiányolja az európai politikusoktól.
Az Európai Unió egyik nagy kihívását, a legitimáció problémáját Barroso éppen a felelősség hiányával magyarázza. Ahogy mondja, az európai politikában elmosódnak a felelősségi körök határai, és ameddig a demokratikus döntéshozók nem hajlandóak elismerni, megvédeni és személyesen támogatni közösen hozott döntéseiket, addig az európai legitimitás mindig is a probléma gyökere a tagállami politikusok felelősségvállalásának hiányában rejlik. Azon politikusokban, akik "sikertelenségük okait az európai rendszer hiányosságaiban keresik, ahelyett, hogy belátnák: az ő hibájuk, hogy nem tudták a többséget megnyerni elképzeléseiknek." Holott "a vezetői szerepvállalás a felelősség vállalásáról szól." Ha ezen politikusok európai szintű döntése nem tetszik az embereknek, akkor ők nem a döntéshozó, hanem Európa ellen fordulnak. Épp ez veszélyezteti az Európai Unió legitimációját, ami az egész integrációt veszélybe sodorja. Ez a folyamat nyújt lehetőséget olyan euroszkeptikus és eurofób hangok felerősödésének, amelyek lecsillapítása a balközéptől jobbközépig húzódó spektrumon lévő politikai erők feladata lenne. Ezek a pártok nem engedhetnek a populista gondolatvilágnak, igenis "vissza kell szerezniük a labdát" és mind uniós, mind nemzeti szinten ki kell állniuk a pozitív európai menetrend mellett. hiányos marad. Éppen ebből a felelősséghárításból származik a nemzeti és az európai szintű politika dialektikájának aszimmetriája, melyben a tagállamot az "ellenzék a kormánnyal szemben" logika jellemzi. ami azonban európai szinten nem működik. Ezen a szinten a tagállami politikusok sokkal többet követelhetnek, mint amennyit nemzeti szinten megengedhetnének maguknak, és mindezt felelősségvállalás nélkül. Ez egyfajta "skizofrén politikai magatartásformát" idéz elő, ami lehetetlenné teszi az igenis szükséges valódi európai politika kialakulását, működését. Ez elvezet ahhoz a problémához is, hogy a politikai ellentéteket gyakran rendszerszintű hibákkal téveszti össze a közvélemény, és az unió egészét tekintik hibásnak, holott
Európa 3.0
A jelenlegi hibák és hiányossága mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a jövőbeli reformok mikéntje, az új verzió megalkotásának módszere. E tekintetben Barroso kiemelte, hogy az "Európai Uniónak nem hirtelen, hanem organikus módon kell továbbfejlődnie. Reformra van szükség, nem forradalomra." Ennek azonban elengedhetetlen része a sokszor emlegetett jövőkép meghatározása. Annak eldöntése, hogy milyen irányba, kik és mekkora felelősségvállalással együtt szeretnénk haladni. Ennek meghatározásában azonban konszenzusos közösségvállalásra van szükség, és nem engedhető, hogy ezt a folyamatot a leglassabban haladó, az integrációt leginkább ellenző határozza meg.
Barroso igen határozott menetrendet is lefektet a cél elérése érdekében. Eszerint első feladatunk annak megvizsgálása, hogy milyen politikai meggyőződésekre, másodsorban pedig, hogy milyen szakpolitikai intézkedésekre van szükség. Csak ezt követheti annak vizsgálata, hogy ezek megvalósításához milyen politikai építményre van szükség. Manapság ugyanis éppen a "politikai építmények rögeszmés tanulmányozása" terelte el a figyelmet a lényegről, a konkrét szakpolitikai tartalomról és a politikai meggyőződésekről. Nagyon jól megfogalmazva, "ahelyett, hogy döntést hoznánk, arról vitatkozunk, hogy hogyan és ki hozzon döntést." Éppen ennek megfordítására van szükség.
Az "Európa 3.0" bármilyen kialakítása azonban csak szigorú keretrendszeren belül történhet. Egyrészről csak a hatályos Szerződések és a közösségi módszer adta lehetőségekhez mérten. Másrészről nem engedhető meg, hogy az integráció többsebességessé váljon. Barroso megemlíti ugyan ennek lehetőségét, de mindenképpen ez ellen, és a 28 tagállam együttes fejlődése mellett teszi le a voksát. Szintén kiemeli, hogy az unió fejlődésének jövőjét meghatározott sorrendet követő szakaszokra kell bontani. Ha pedig a Szerződések újabb módosítása szükségeltetik, akkor ez mindenképpen csak a nyilvánosság bevonásával történhet.
A fentiek alapján a leköszönő bizottsági elnök a szakpolitikai területek megjelölésére is vállalkozott, amelyek vonatkozásában a következő években intenzív vita kibontakozása várható. Ezek a gazdasági és monetáris unió elmélyítése; az unió hathatósabb külső képviselete; az uniós értékek és polgárság megszilárdítása; a szabályozási feladatok jobb felosztása; és a politikai unió folyamatos tökéletesítése. Barroso ez utóbbiban látja a legjobb kiindulópontot a nemzetek feletti demokrácia megerősítéséhez, amelyben megvalósul az intézmények és a tagállamok közötti egyenlőség rendszer.
Ahogy felvázolásra került csak a szakpolitikai területek meghatározását követően kerülhet sor az intézményi reformok meghatározására. Az első lecke elvégzése után Barroso ezt is megtette és néhány javaslattal élve vázolta a jövőbeli lehetőségeket. Egy olyan uniós intézményrendszert, ahol a demokratikus legitimitás és elszámoltathatóság biztosítása uniós szinten a Tanács és az Európai Parlament feladata, nemzeti szinten pedig a tagállami parlamenteké, még a Tanács keretében kezdeményezett tagállami fellépések vonatkozásában is. Ebben a rendszerben kiemelt szerep kell, hogy jusson a nemzeti és Európai Parlament közti kapcsolatnak.
A fentiek alapján a Bizottság megreformálása a következőképpen képzelhető el: A Bizottság egy kétkamarás törvényhozó testület irányába tartozna elszámolással, amelyet az EP és a Tanács alkot. A megfelelő politikai szerep és funkcionális függetlenség közti egyensúly érdekében konstruktív bizalmatlansági mechanizmus bevezetése lenne szükséges, mely alapján a Bizottságnak csak akkor kellene lemondania, ha az EP tagjainak abszolút többsége más elnököt javasolna az EB élére. Működőképes javaslatnak tűnik az eurócsoport elnöki és a gazdasági és monetáris ügyekért, valamint az euróért felelős alelnöki pozíció összevonása. Ennél kissé nehezebben megvalósítható az Európai Tanács elnöki és a Bizottság elnöki tisztségének egybeolvasztása. Mindezen lépések azonban növelnék a koherenciát és nagyobb láthatóságát biztosítanának az Európai Unió politikai rendszerének.
Összességében
Ha röviden szeretném jellemezni a leköszönő bizottsági elnök beszédét, akkor amit kiemelnék, az a kézzelfogható reformgondolatok kijelölése, a kellő kritikai hangvétel mellett. A szemlélet leginkább az egyre inkább elterjedőben lévő eurorealista nézeteknek felel meg, egy olyan nézetnek, ami tudatában van az európai államok gyengeségeinek és ehhez mérten próbál előre tekinteni. Barroso nem kíván elérhetetlen célokat kijelölni, de ami elhangzott az határozott és kellő alkalmazkodás révén járható útnak tűnik.
-Ákos-
Az európai uniós vezetők nagy jelentőségű beszédeiből általában nem maradhat ki az integráció múltjára való hivatkozás és ez így is van rendjén. Barroso azonban nem kívánt e tekintetben túlzottan mélyre ásni és későbbi mondandója számára kellő alapot teremtett a múltidézéssel. A mai digitális kornak megfelelően az európai projekt fő törekvéseit nagyon hatásos módon egy iOS fejlesztéshez hasonló verziószámokkal illette.
Eszerint az "Európa 1.0" az alap verzió, amely a béke és a jólét megőrzésére volt hivatott a gazdasági integráció és a francia-német megbékélés révén. A továbbfejlesztett 2.0-ás verzió középpontjában már a nyitott piacok és a nyílt társadalom kiterjesztése állt Európa egészére vonatkozóan. Korunk mai kihívásai, a többpólusú világrend és a globalizáció azonban szükségessé tette egy újabb frissített verzió kiadását, mégpedig az "Európa 3.0-át".
De hogyan is nézzen ki ez a modernizáció? Ezekre a kérdésekre próbált választ keresni a Bizottság elnöke, közben nem kímélve a jelenlegi tagállami politikai vezetőket. Beszéde végén határozott, kézzelfogható reform elképzeléseket is felvázolt, ugyanakkor gondolatai további kérdéseket is felvetnek.
Számadás
A jól felépített beszédben nem volt véletlen az európai integrációs célok hatásos felvázolása és tudatosítása. Barroso ugyanis az "Európa 1.0" alapverzió mindkét fő alkotóelemét veszélyben látja. Sem a békét, sem a jólétet nem lehet garantáltnak tekinteni. Előbbi esetén elég csak az ukrán válságra gondolni, míg utóbbi a gazdasági és pénzügyi válság alatt kérdőjeleződött meg. A lényeges e tekintetben azonban mégis az, hogy ezen eszméknek a megkérdőjeleződése hivatkozási alapot biztosít az Európai Unió létjogosultságához. És valóban, mind a béke, mind a jólét vonatkozásában szükség van egységes európai fellépésre, együttműködésre.
Ehhez azonban alkalmazkodásra van szükség, amely alkalmazkodás nem megy könnyen. Barroso a jelen kritikájának megfogalmazását két fő elv és azok hiánya köré építi: a közösségvállalás és a felelősségvállalás. Mindkettő elhangzott már korábban a Humboldt Egyetemen, amikor Herman Van Rompuy az Európai Tanács elnöke hívta fel Európa figyelmét a hasonló nehézségekre és előttünk álló kihívásokra. A helyzet azóta sem változott, és a Bizottság elnöke is e két fontos alkotóelemet hiányolja az európai politikusoktól.
Az Európai Unió egyik nagy kihívását, a legitimáció problémáját Barroso éppen a felelősség hiányával magyarázza. Ahogy mondja, az európai politikában elmosódnak a felelősségi körök határai, és ameddig a demokratikus döntéshozók nem hajlandóak elismerni, megvédeni és személyesen támogatni közösen hozott döntéseiket, addig az európai legitimitás mindig is a probléma gyökere a tagállami politikusok felelősségvállalásának hiányában rejlik. Azon politikusokban, akik "sikertelenségük okait az európai rendszer hiányosságaiban keresik, ahelyett, hogy belátnák: az ő hibájuk, hogy nem tudták a többséget megnyerni elképzeléseiknek." Holott "a vezetői szerepvállalás a felelősség vállalásáról szól." Ha ezen politikusok európai szintű döntése nem tetszik az embereknek, akkor ők nem a döntéshozó, hanem Európa ellen fordulnak. Épp ez veszélyezteti az Európai Unió legitimációját, ami az egész integrációt veszélybe sodorja. Ez a folyamat nyújt lehetőséget olyan euroszkeptikus és eurofób hangok felerősödésének, amelyek lecsillapítása a balközéptől jobbközépig húzódó spektrumon lévő politikai erők feladata lenne. Ezek a pártok nem engedhetnek a populista gondolatvilágnak, igenis "vissza kell szerezniük a labdát" és mind uniós, mind nemzeti szinten ki kell állniuk a pozitív európai menetrend mellett. hiányos marad. Éppen ebből a felelősséghárításból származik a nemzeti és az európai szintű politika dialektikájának aszimmetriája, melyben a tagállamot az "ellenzék a kormánnyal szemben" logika jellemzi. ami azonban európai szinten nem működik. Ezen a szinten a tagállami politikusok sokkal többet követelhetnek, mint amennyit nemzeti szinten megengedhetnének maguknak, és mindezt felelősségvállalás nélkül. Ez egyfajta "skizofrén politikai magatartásformát" idéz elő, ami lehetetlenné teszi az igenis szükséges valódi európai politika kialakulását, működését. Ez elvezet ahhoz a problémához is, hogy a politikai ellentéteket gyakran rendszerszintű hibákkal téveszti össze a közvélemény, és az unió egészét tekintik hibásnak, holott
Európa 3.0
A jelenlegi hibák és hiányossága mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a jövőbeli reformok mikéntje, az új verzió megalkotásának módszere. E tekintetben Barroso kiemelte, hogy az "Európai Uniónak nem hirtelen, hanem organikus módon kell továbbfejlődnie. Reformra van szükség, nem forradalomra." Ennek azonban elengedhetetlen része a sokszor emlegetett jövőkép meghatározása. Annak eldöntése, hogy milyen irányba, kik és mekkora felelősségvállalással együtt szeretnénk haladni. Ennek meghatározásában azonban konszenzusos közösségvállalásra van szükség, és nem engedhető, hogy ezt a folyamatot a leglassabban haladó, az integrációt leginkább ellenző határozza meg.
Barroso igen határozott menetrendet is lefektet a cél elérése érdekében. Eszerint első feladatunk annak megvizsgálása, hogy milyen politikai meggyőződésekre, másodsorban pedig, hogy milyen szakpolitikai intézkedésekre van szükség. Csak ezt követheti annak vizsgálata, hogy ezek megvalósításához milyen politikai építményre van szükség. Manapság ugyanis éppen a "politikai építmények rögeszmés tanulmányozása" terelte el a figyelmet a lényegről, a konkrét szakpolitikai tartalomról és a politikai meggyőződésekről. Nagyon jól megfogalmazva, "ahelyett, hogy döntést hoznánk, arról vitatkozunk, hogy hogyan és ki hozzon döntést." Éppen ennek megfordítására van szükség.
Az "Európa 3.0" bármilyen kialakítása azonban csak szigorú keretrendszeren belül történhet. Egyrészről csak a hatályos Szerződések és a közösségi módszer adta lehetőségekhez mérten. Másrészről nem engedhető meg, hogy az integráció többsebességessé váljon. Barroso megemlíti ugyan ennek lehetőségét, de mindenképpen ez ellen, és a 28 tagállam együttes fejlődése mellett teszi le a voksát. Szintén kiemeli, hogy az unió fejlődésének jövőjét meghatározott sorrendet követő szakaszokra kell bontani. Ha pedig a Szerződések újabb módosítása szükségeltetik, akkor ez mindenképpen csak a nyilvánosság bevonásával történhet.
A fentiek alapján a leköszönő bizottsági elnök a szakpolitikai területek megjelölésére is vállalkozott, amelyek vonatkozásában a következő években intenzív vita kibontakozása várható. Ezek a gazdasági és monetáris unió elmélyítése; az unió hathatósabb külső képviselete; az uniós értékek és polgárság megszilárdítása; a szabályozási feladatok jobb felosztása; és a politikai unió folyamatos tökéletesítése. Barroso ez utóbbiban látja a legjobb kiindulópontot a nemzetek feletti demokrácia megerősítéséhez, amelyben megvalósul az intézmények és a tagállamok közötti egyenlőség rendszer.
Ahogy felvázolásra került csak a szakpolitikai területek meghatározását követően kerülhet sor az intézményi reformok meghatározására. Az első lecke elvégzése után Barroso ezt is megtette és néhány javaslattal élve vázolta a jövőbeli lehetőségeket. Egy olyan uniós intézményrendszert, ahol a demokratikus legitimitás és elszámoltathatóság biztosítása uniós szinten a Tanács és az Európai Parlament feladata, nemzeti szinten pedig a tagállami parlamenteké, még a Tanács keretében kezdeményezett tagállami fellépések vonatkozásában is. Ebben a rendszerben kiemelt szerep kell, hogy jusson a nemzeti és Európai Parlament közti kapcsolatnak.
A fentiek alapján a Bizottság megreformálása a következőképpen képzelhető el: A Bizottság egy kétkamarás törvényhozó testület irányába tartozna elszámolással, amelyet az EP és a Tanács alkot. A megfelelő politikai szerep és funkcionális függetlenség közti egyensúly érdekében konstruktív bizalmatlansági mechanizmus bevezetése lenne szükséges, mely alapján a Bizottságnak csak akkor kellene lemondania, ha az EP tagjainak abszolút többsége más elnököt javasolna az EB élére. Működőképes javaslatnak tűnik az eurócsoport elnöki és a gazdasági és monetáris ügyekért, valamint az euróért felelős alelnöki pozíció összevonása. Ennél kissé nehezebben megvalósítható az Európai Tanács elnöki és a Bizottság elnöki tisztségének egybeolvasztása. Mindezen lépések azonban növelnék a koherenciát és nagyobb láthatóságát biztosítanának az Európai Unió politikai rendszerének.
Összességében
Ha röviden szeretném jellemezni a leköszönő bizottsági elnök beszédét, akkor amit kiemelnék, az a kézzelfogható reformgondolatok kijelölése, a kellő kritikai hangvétel mellett. A szemlélet leginkább az egyre inkább elterjedőben lévő eurorealista nézeteknek felel meg, egy olyan nézetnek, ami tudatában van az európai államok gyengeségeinek és ehhez mérten próbál előre tekinteni. Barroso nem kíván elérhetetlen célokat kijelölni, de ami elhangzott az határozott és kellő alkalmazkodás révén járható útnak tűnik.
-Ákos-